close
Kínában 2017-ben scökken a napenergiatermelés támogatása
Egyéb - Megújuló

Kínában 2017-ben scökken a napenergiatermelés támogatása

A költségek csökkenésére hivatkozva, Kínában az árhatóság csökkentette az új nap- és szélerőmávekben termelt áramért fizetett árat.

A napenergiatermelőknek 2017-ben 19 centtel, a szélenergiatermelőknek pedig 2018-tól 15 centtel fizetnek majd kevesebbet. Az intézkedés nyomán éves szinten mintegy 860 millió dolláros költségvetési megtakarításra számítanak, vagyis ennyivel kevesebbel támogatja a következő években a kínai állam a megújuló források fejlesztőit.

Az intézkedés szinte törvényszerű következménye volt a napenergitermelés 30 százalékos idei költségcsökkenésének – emlékeztetnek elemzők. A szélenergia hasznosítás költségei, leginkább a turnbinaárak szintén mérséklődtek ebben az évben.

A kínai támogatás csökkenése kisebb lesz a kevésbbé szeles és kevésbbé napos régiókban, vagyis a támogatások valamelyest harmonizálnak majd az adott térség zöldenergia potenciáljával. A jobb adottságú régiókban a befektetők a korábinál kisebb állami szubvencióra számíthatnak.