close
Kína szembemehet az OPEC-el
Egyéb - Olaj

Kína szembemehet az OPEC-el

Nem meglepő, hogy az elmúlt években az olajár csökkenését Kína kereskedelmi és stratégiai tartalékainak bővítésére használta és az sem, hogy a hivatalos információk általában a valóságosnál kisebb mennyiségekről szóltak, szólnak. Ez pedig találgatásokra ad okot a világpiaci szereplőknek, hogy az ázsiai állam mikor és hogyan veti be tartalékait, a kereslet mérsékélésére, befolyásolva az olajára alakulását, és a jövőbeni alakulásara vonatkozó pontos becslések készítését. Elemzők szerint Kína képes lehet fékezni az olajár emelkedését. 

Egy amerikai térinformatikai cég, az Orbital Insight számítógépes algoritmusokat, tanuló gépeket alkalmazva elemzett műholdfelvételeket, hogy megállapítsa a kínai olajtartalékok nagyságát. Úgy találták, hogy 2100 kereskedelmi és stratégiai tárolója van az orszéágnak, amelyek együttesen csaknem 900 millió hordó olaj tárolására alkalmasak már 2014 végétől kezdve. Ez csaknem négyszer annyi, mint az az 500 tartály, amelyet a hivatalos adatbázisokban nyilvántartanak. Az Orbital Insight elemzői szerint Kínának 2016 májusában csaknem 600 millió hordós tartalékai voltak nyersolajból, és ebben nincs benne a földalatti tárolókban elhyleezett készlet, amelynek nagyságáról nincsenek információk.

Ezek a számok megleptáék a paici elemzőket, ugyanakkor néhányan száímtottak rá, hogy a valóságban Kína sokkal jelentősebb tartalékokkal rendelkezik, mint amit hivatalosan közöl, vagy amit a hivatalos adatbázisok nyilvántartanak. Amióta csak Kína nem különösebben aktív, hogy a globális paici szereplőkkel megossza kereskedelmi és stratégiai tartalékaival kapcsoaltos információkat, a térinformatikai megoldások jelentik a legfontosabb információs forrást a világpiaci szereplők és az elemzők számára – emlékeztet az oilprice.com. Kína az elmúlt hónapban döntött úgy, hogy nyivánosságra hozza idén januári készletadatait, ami 31,97 millió tonna volt, másként 33-36 napi importnak megfelelő tartalék. Az elemzők kisebb számokat vártak, ugyanakkor nem lehet tudni pontosan, azóta hogyan alakultak a készletszintek. A korábbi hivatalos pekingi információük szerint Kína 30 napról 90 naposra tervezi, ileltve tervezte bővíteni stratégiai tartalékait. E a mennyiség a Reuters elemzői szerint 600 millió hordó, ez megfelel az Orbital Insight elemzői szerint kalkulált mennyiségnek. A műholdfelvételek és a számítógépes algoritmusok nem tesznek különbséget a kereskedelmi sé a sztratégiai tartalékok között, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy Kína nem állt le a készletek töltésével. Látható, hogy további tárolótelepek épülnek, és amilyen gyorsan csak lehet, töltik felé őket – mondta az amerikai térinformatikia társaság képviselője a Neewsweeknek. Elemzők nem tartják kizártnak, hogy Kína kéeps lehet ellesúlyozni az OPEC nemrég, Algériában elhatározott termelés befgayasztásának hatásait, ha csökkenti vásárlásait és átmenetileg készleteit használja fel, így fékezve az olajár emelkedését.