close
Kevesebbet is fogyaszthatnának a kamionok
Friss

Kevesebbet is fogyaszthatnának a kamionok

Jelentősen csökkenthető lenne a nehéz-tehergépjárművek fogyasztása – és ezzel párhuzamosan károsanyag-kibocsátása is az európai utakon, ha az Európai Unió szigorúbb szabályokat hozna az ilyen járművekre vonatkozó kibocsátási értékek esetén – derült ki egy friss tanulmányból. A „Nemzetközi Tanács a Tiszta Fuvarozásért” (International Council on Clean Transportation, ICCT) tanulmánya szerint már 2025-ra a 40 tonnás nehéz-tehergépjárművek kibocsátása 27, míg a városi közlekedésben a 16 tonnás kisebb járművek 23 százalékkal lenne mérsékelhető ennek következtében.

A kutatás szerint az ehhez szükséges technológiai háttér már most is adott, csak eddig – a költségek alacsonyan tartása miatt – még nem terjedt el. Ugyanakkor az ICCT szakértői szerint a szigorúbb szabályok alkalmazásával 2030-ig mind a könnyebb, mind a nagyobb fogyasztású nehezebb gépjárművek, valamint a személyszállításban használt buszok esetén összességében 43 százalékkal csökkenhető lenne a kibocsátás. Ezek a gépjárművek az EU teljes közúti közlekedésből származó légszennyezésének egynegyedéért felelősek.