close
Itt a július, mégsem nő a gázár
Egyéb - Gáz

Itt a július, mégsem nő a gázár

A NĂŠpszabadsĂĄg ĂŠrtesĂźlĂŠsei szerint jĂşliustĂłl nem vĂĄltozik a lakossĂĄgi gĂĄz alapĂĄra. A cĂŠgek ugyan most ĂŠrvĂŠnyesĂ­thetnĂŠk ĂŠves ĂĄremelĂŠsi igĂŠnyĂźket, ĂĄm erre nincs lehetősĂŠgĂźk. A kormĂĄny a SzĂŠll KĂĄlmĂĄn Tervben kilĂĄtĂĄsba helyezte a rezsikĂśltsĂŠgek befagyasztĂĄsĂĄt, igaz, ennek tĂśrvĂŠnybe iktatĂĄsĂĄval egyelőre adĂłsak, pedig 2011. jĂşlius 1-jĂŠig adtak maguknak hatĂĄridőt – Ă­rja a NĂŠpszabadsĂĄg.

 

Kisebb tĂŠtelek ugyanakkor vĂĄltozhatnak. Egyelőre nem ismert, mit kezd a kormĂĄny azzal, hogy megszűnik az importkorrekciĂłs tĂŠtel. Ez a kĂśbmĂŠterenkĂŠnt mintegy 140 forintos tarifĂĄbĂłl 3 forintot tesz ki. InformĂĄciĂłnk szerint jĂşlius 1-jei hatĂĄllyal tĂśbb mĂĄs kĂśzbenső ĂĄrat is pontosĂ­tanak, az MVM gĂĄzpiaci előretĂśrĂŠse ĂŠrdekĂŠben. Ez azonban nem ĂŠrinti a lakossĂĄgi tarifĂĄt. A kormĂĄny korĂĄbban azt is bejelentette, hogy augusztus 31-ig meghosszabbĂ­tjĂĄk a szociĂĄlis alapĂş gĂĄz- ĂŠs tĂĄvhőĂĄr-tĂĄmogatĂĄst. EzutĂĄn viszont a rĂĄszorulĂłk mĂĄr egy teljesen Ăşj rend szerint, az ĂśnkormĂĄnyzathoz fordulhatnak fűtĂŠsi kedvezmĂŠnyekĂŠrt.

Sokaknak mĂŠgiscsak fel kell kĂŠszĂźlniĂźk a gĂĄzĂĄremelĂŠsre. Az OrbĂĄn-kormĂĄny ugyanis januĂĄrban Ăşgy dĂśntĂśtt: noha az ĂĄtlagnak megfelelő 1200 kĂśbmĂŠter ĂŠves fogyasztĂĄsig nem vĂĄltozik a tarifa, az e feletti fogyasztĂĄs drĂĄgul. Ez terĂźletenkĂŠnt eltĂŠrő, 12-16 szĂĄzalĂŠk, ami a lakossĂĄgi gĂĄzfogyasztĂłk harmadĂĄt ĂŠri el.