close
Három új reaktor épül Kína belső területein
Atom - Blog - Egyéb

Három új reaktor épül Kína belső területein

Kína belsejében három telephelyen kezdődhet meg reaktorok építése a kormány 13. ötéves terve szerint 2016-2020 között. A három mérlegelt projekt a Taohuajiang atomerőmű Hunan tartományban (Délkelet-Kína), a Dafan atomerőmű Hubei tartományban (Kelet-Kína) és a Pengze atomerőmű Jiangxi tartományban (Délkelet-Kína).

Ezekben a tartományokban nem bányásznak szenet és csak korlátozott energiaforrással rendelkeznek. Mindhárom tartományban a helyi kormányzat az atomenergia és az új atomerőművek építése mellett áll, és 2016-tól szeretnék is megkezdeni az építkezéseket.

2011-ben a kínai nukleáris hatóság (Nuclear Safety Administration – NSA) bejelentette, hogy a 12. ötéves terv (2011-2015) keretében nem fogja engedélyezni atomerőművek építését Kína belső részén. Később a kínai kormány 2015-ig hivatalosan is felfüggesztette a projekteket azzal indokolva, hogy a kockázatok az ország belső részében nagyobbak. A döntést elsősorban a japán Fukushima-Daiichi atomerőmű 2011-es balesete váltotta ki.

Japánhoz hasonlóan Kínában is a nyugati, északnyugati szél az uralkodó, ami bármilyen radioaktív kibocsátást a parti atomerőművektől a Kelet-Kínai vagy a Dél-Kínai Tenger felé sodorna, így kevésbé szennyeződnének a vizek, a talaj és az emberek. További kihívást jelent a szárazföld belsejében zajló építkezések számára a vízforrások relatíve szűkösebb rendelkezésre állása a hűtés céljára. Itt elsősorban a második, független hűtési lehetőség biztosítása jelenti a nehézséget, arra az esetre, ha az elsődleges hűtővíz-forrás elveszne.

A Fukushima-Daiichi balesete után a kínai hatóságok újravizsgálták a lehetséges súlyos baleseti eseménysorokat, valamint a megelőzés és enyhítés lehetőségét, mielőtt engedélyeznék a telephelyeket az ország belső részében. A III+ generációs reaktortechnológiára váltás, amelyben a még hihető eseménysorokban csak korlátozottan szennyeződhet a reaktor telephelye, segíthet az NSA és a helyi ellenzők meggyőzésében arról, hogy az ország belső részében is biztonságosan építhető atomerőmű a talaj és a víz szennyeződésének kockáztatása nélkül.

2014 júniusában a kínai hatóságok a keleti parti atomerőművek jóváhagyási folyamatának felgyorsítását tervezték, amely mintegy 15 GW új beépített kapacitást jelentene. A Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság – amely az ország legfelső tervező testülete – szerint a következő tartományokban gyorsítható fel a reaktorok létesítésének jóváhagyása: Shandong, Zhejiang, Guangdong és Liaoning. Összesen 12 reaktor épülhetne a parti részeken.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség reaktor adatbázisa (Power Reactor Information System – Pris) szerint Kína 21 kereskedelmi blokkot üzemeltet, és 28 van a létesítés fázisában.

Forrás: NucNet