close
Ha energiatudatosak munkavállalók, elégedettek a munkáltatók
Áram - Egyéb - Gáz

Ha energiatudatosak munkavállalók, elégedettek a munkáltatók

Jelentős összeget, energiaköltségeinek háromnegyedét is megspórolhatja egy-egy vállalkozás a jól megválasztott informatikai eszközparknak köszönhetően, de a munkavállalók is sokat tehetnek azért, hogy a munkáltató csökkentse gáz,- és áramfogyasztását – ismerteti a „Legyen Ön is tudatos energiafogyasztó!” elnevezésű kampány weboldalán a hat hazai energiaszolgáltató.

A környezetvédelmi szempontokon túl a vállalatnál betöltött társadalmi szerepünket is növelhetjük, ha kollégáinkkal karöltve odafigyelünk az általunk használt elektronikai eszközök helyes használatára. Számítógépünk stand-by üzemmódban is ugyanannyi energiát vesz fel, mint működés közben, ezért érdemes kikapcsolni minden hosszabb szünet idejére.

A közös használatú helyiségekben (pl. konyha) általában a hűtőszekrény fogyasztja a legtöbb energiát, de érdemes okosan használni a vízforralót is: egyszerre csak annyi vizet forraljunk benne, amennyit biztosan felhasználunk. 1 liternél kevesebb folyadék esetében nem érdemes hagyományos tűzhelyen melegítenünk, mert az energiafelhasználás ebben az esetben 30-50%-kal nagyobb.

Pozitív tendencia jellemzi a magyarországi vállalkozások energiatudatos szemléletét: egyre több vállalatvezetés áldoz időt és pénzt arra, hogy zöld munkahelyet alakítson ki. LCD és TFT monitorok használatával az energiafelhasználás 75%-át meg lehet spórolni, emellett érdemes a nagyfogyasztású PC-k helyett laptopot vásárolni a munkavállalóknak.

A nyomtatót vagy a szkennert célszerű csak akkor bekapcsolni, ha valóban szükség van rá, a szerver helyét pedig a beszerzést megelőzően hőtérkép segítségével válasszuk ki. A környezettudatos munkahely kialakításában segít, ha hosszú távon motiválttá tesszük a munkavállalókat; a tudatos energiafogyasztást akár játékos formában is beépíthetjük a mindennapokban.

További tippek, érdekességek itt olvashatók!