close
Glatfelder: egyetértés a versenyszabályokban
Egyéb - Olaj

Glatfelder: egyetértés a versenyszabályokban

Az árampiaci nyitás részletes versneyszabályait illetően nagy egyetértés van a piaci szereplők között – jelentette ki az Info Rádiónak nyilatkozva Glatfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára. Emlékeztetett, hogy a 2003 január 1-én kezdődő piacnyitás első körben 10-15 nagyfogyasztót érint, a közüzemi szektor, szabályozott árakon fennmarad. A kormány arra számít, az árak idővel mérséklődni fognak a piacnyitás eredményeként, mindkét – a közüzemi és a versenypiaci – szektorban is. Ugyanakkor Glatfelder Béla jelezte, hogy a gázárak nyilvánvalóan hatnak az áram áráráa is, mert – mint mondta – a magyarországon megtermelt villamosenergia 40 százaléka földgázból származik, a tüzelőanyag költségek pedig nyilván belpülnek az árakba.

A gázárképzéssel kapcsolatban a gazdasági minisztérium politikai államtitkára elmondta, hogy az elmúlt években a Magyar Energia Hivatal rendre nagy összegű áremelésre tett javaslatot a gazdasági miniszternek, aki azonban ezt egy esetben sem fogadta el. Emlékeztetett, hogy 1995-98 között évi 30-40-50 százalékos gázár emelés történt. Az elmúlt négy évben azonban a kormány antiinflációs politikájával összhangban, és részben szociális okokból az inflációval azonos mértékben drágult a gáz. Glattfelder jelezte: a szocialista párt javaslata szerint az áram és gázárakat az energiahivatalnak kellene meghatározni, ezt azonban a parlamentben a kormánypárti többség nem fogadta el. Ha így lenne – jegyezte meg az Info Rádiónak adott nyilatkozatában Glattfelder Béla – ebben az évben 40 százalékkal drágult volna a földgáz.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.