close
Fenntartható energiarendszerek fejlesztésébe száll be az ENI
Egyéb

Fenntartható energiarendszerek fejlesztésébe száll be az ENI

Az Eni a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, idén is folytatja a fenntartható működésért tett erőfeszítéseit. Az elmúlt időszak több kulcsfontosságú együttműködést, valamint elismerést is hozott – derül ki a társaság sajtóközleményéből.

Küldetésével összhangban az olasz vállalat innovatív, fenntartható energetikai rendszerek fejlesztéséről szóló együttműködési megállapodást írt alá év végén a Ternával. A kétoldalú szándéknyilatkozat olyan energiarendszerek kidolgozását és megvalósítását célzó lehetőségek azonosításáról és értékeléséről, amelyek középpontjában a fenntarthatóság áll, és támogatják a megújuló forrásokból történő energiatermelést.

Az Eni célja az együttműködéssel, hogy az érdekeltségi körébe tartozó számos országban elősegítse a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos projektek kivitelezését. A Terna hálózati infrastruktúrák tervezése és kivitelezése terén meglévő szakértelmét kiaknázva, a megújuló energiatermelés integrációját célzó csúcstechnológiai megoldások bevezetését fogják tanulmányozni – olvasható az ENI sajtóanyagában. 

Az energetika terén áttörést hozó technológiákban elért sorozatos sikereket követően az MIT-vel is folytatódik a kooperáció. L. Rafael Reif, az MIT elnöke, és Claudio Descalzi, az Eni vezérigazgatója januárban, Rómában találkoztak, hogy újabb négy évre meghosszabbítsák az amerikai intézmény és az olasz energiaipari vállalat között kilenc éve fennálló együttműködést.

A 20 millió dolláros megállapodás magában foglalja az Eni MIT Energy Initiative (MITEI) kezdeményezésben a tagság meghosszabbítását, valamint a MITEI három, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energetikai technológiákat kutató központjának nyújtott kutatási támogatást is. Ezen központok fontos elemét képezik a MIT klímaváltozás elleni intézkedési tervének, amely az ipar szereplőivel való összefogást sürgeti a társadalom azonnali figyelmét igénylő globális éghajlati kihívások kezelése érdekében. Az Eni-MIT együttműködés a munkavédelmet javító technológiák és rendszerek kidolgozására, új talajfelmérési módszereket eredményező környezetvédelmi kutatásokra, valamint a tároló- és kőolajrendszerek továbbfejlesztett modellezésére is kiterjed.

„A klímaváltozás kezelése és az áttörést hozó technológiákat kutató törekvések kiemelt fontossággal bírnak az Eni számára. Az Eni erőteljesen elkötelezett a fenntartható energiaellátás felé való átmenet stratégiája mellett. 2008 óta közvetlen szén-dioxid-kibocsátás kibocsátásunk 28 százalékkal csökkent. Célunk, hogy 2025-re kitermelt hordónként 43 százalékos csökkenést érjünk el a 2014-es értékhez viszonyítva. Az MIT, amely a világ vezető tudományos intézménye az áttörést hozó innovációk terén, ideális partner az olyan kulcsfontosságú technológiák terén zajló kutatásokban, amelyek egy tisztább jövőt hozhatnak.” – véli Descalzi.

Ugyancsak a megújuló energiaforrások népszerűsítését célzó vállalati működés elismerése a napokban, a svájci Davosban tartott Világgazdasági Fórumon tett bejelentés, mely szerint az Eni 2017-ben megerősítette pozícióját a legfenntarthatóbb globális vállalatok között. A kanadai székhelyű Corporate Knights egy 14 indikátoros, nyilvános adatokon alapuló lista alapján minden évben megalkotja a legjobb 100 vállalat listáját. Az indikátorok az erőforrás menedzsmentet, a munkavállalókat, pénzügyeket, a beszállítókat és a károsanyag-kibocsátást vizsgálják. Ez az elismerés is megerősíti az Eni fenntarható fejlődésért és a felelősségteljes üzleti működését való elkötelezettségét.