close
Felülvizsgálják Kovács Pál tagságát az MSZKSZ-ben
Egyéb - Gáz - Olaj

Felülvizsgálják Kovács Pál tagságát az MSZKSZ-ben

Kovács Pál államtitkár a felmerült összeférhetetlenségi aggályok miatt a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségben (MSZKSZ) betöltött igazgatósági tanácsi elnöksége jogszerűségének ismételt felülvizsgálatát kezdeményezi – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A közlemény szerint az államtitkár kinevezéséhez kapcsolódóan korábban állásfoglalást kért a két poszt összeegyeztethetőségéről, amelynek alapján úgy tudja, hogy ezek egyidejűleg is betölthetők. A tájékoztatás szerint eljárásának jóhiszeműségét igazolja, hogy az elnöki szerepvállalással járó javadalmazásról publikus vagyonnyilatkozatában kötelezettségének megfelelően beszámolt.

Amennyiben az összeférhetetlenség ténye egyértelműen bebizonyosodik, elnöki tisztségéről azonnali hatállyal lemond – közölte a minisztérium. A közlemény emlékeztet arra, hogy az MSZKSZ törvény által létrehozott, az energiapolitikáért felelős miniszter felügyelete alatt működő szakmai egyesület. Irányító testületeibe több tárca is delegál tagokat. Az érintett területeken működő szervezetek, gazdasági társaságok jogszabályi kötelezettsége az MSZKSZ tagság. A szövetséget lobbiszervezetként bemutató híradások tehát a legkevésbé sem állják meg a helyüket – közölte a minisztérium.