close
Európa is jól járna a ciprusi gázzal
Egyéb - Gáz

Európa is jól járna a ciprusi gázzal

Életmentő lehet Ciprus számára a földgáz, hiszen a gazdasága romokban hever, ám meg kell egyeznie Libanonnal és Izraellel arról, hogy a közösen birtokolt gázmezőt hogyan hasznosíthatja. Az ehhez szükséges LNG-terminál építése folyamatban van.

Ciprus használhatná gáztartalékait arra, hogy Európa fedezetlen gázigényének mintegy 40 százalékát lefedje a következő 10 évben. Az EU is számít a Kelet-Mediterrán ország beszállítására, így Ciprus nehéz pénzügyi helyzete is enyhülne, valamint az ott lakó két nemzet közti feszültség is, írja a The Moscow Times a ciprusi állami gázvállalat vezetőjére hivatkozva. Charles Ellinas elmondta azt is, hogy a hatóságok is ebbe az irányba igyekeznek irányítani az eseményeket, egy gázcseppfolyósító üzem (LNG) például a tervek szerint 2020-ra elkészül.

Ugyanakkor a szóban forgó hatalmas gázmező nem kizárólag Ciprushoz, de Libanonhoz és Izraelhez is tartozik, ez a két ország pedig hadban áll egymással. Törökország pedig szeretné etnikai alapon elosztani a felmerült javakat. „Egészen biztos vagyok abban, hogy Ciprus Európa gázigény-növekedésének 30-40 százalékát tudná fedezni 2025-re”, mondta Ellinas nemrégiben egy beszélgetésen. Jelenleg Európa valamivel kevesebb, min évi 500 milliárd köbméter évente, a gázvállalat vezérigazgatója szerint ez a következő 15 évben megduplázódhat. Más szakértők szerint a növekedés ennél jóval lassabb lesz.

Az USA geológiai felmérései szerint 3,5 ezer milliárd köbméter felhozható gáz lehet a Földközi-medence keleti részében, és 1,7 milliárd hordó kitermelhető olaj. Ennek nagy része az említett három ország határánál fekszik, a termelés mikéntjét viszont nem csak politikai okok miatt kell alaposan megfontolni. Az Egyesült Államok, Ausztrália és Afrika a közeljövőben jelentős mennyiségű gázt szabadít a világpiacra, aminek már 2015-től komoly árcsökkentő hatása lesz.

A tervezett LNG-terminál 6 milliárd dollárba kerül és nagyjából kétharmad része tartozik ciprushoz, a fennmaradó rész nemzetközi vállalatoké. A sziget déli részén fekvő Vasszilikosz-állomás a Libanonból és Izraelből származó szállítmányokat is kezelni fogja. Ciprus gazdasága tavaly több, mint 8 százalékkal esett vissza, így a gázprogram kulcsfontosságú kérdés.