close
Energiaültetvényt telepítenek Tiszafüreden
Blog - Egyéb - Megújuló

Energiaültetvényt telepítenek Tiszafüreden

Energiaültetvény telepítését kezdték meg Tiszafüreden, a kistérségi Start-munka mintaprogram keretében – jelentette be Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára a helyszínen, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisváros határában.

Papp Károly hangsúlyozta: 2012-ben 132 milliárd forintból mintegy 206 ezer ember közfoglalkoztatását finanszírozza a kormány Magyarországon. A program pozitívumai között kiemelte a folyamatosságát és a 8 órás munkalehetőségek bővülését. A helyettes államtitkár elmondta: a kistérségi Start-munka mintaprogramhoz kapcsolódva, 450 millió forintos támogatással eddig 82 hazai településen 114 biomassza kazánt állítottak üzembe. A fejlesztések az energiaültetvény-telepítésekkel együtt néhány éven belül mindenütt akár 70 százalékos fűtésiköltség-megtakarítást tesznek lehetővé az érintett önkormányzati intézményekben, így Tiszafüreden is.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a programhoz ebben az évben 74 települési önkormányzat csatlakozott, amelynek keretében 1290 közmunkást foglalkoztatnak. Az energianövények kézimunkaerő igénye különösen az ültetvénylétesítés évében jelentős, ám a későbbiekben a begyűjtés és feldolgozás – brikett vagy pellet előállítása – is jelentős munkaerőt köt le. Lengyel Györgyi, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal vezetője az eseményen elmondta: a megyébe az idén 10 milliárd forintot megközelítő állami forrás érkezik a közfoglalkoztatás finanszírozására.

A tájékoztatót követő helyszínbejáráson elhangzott: Tiszafüred kísérleti jelleggel, közel 15 hektáron létesít energiaültetvényt. A mély fekvésű területen megkezdődött közel 200 ezer gyors növésű fűz- és nyárfadugvány ültetése. Az első betakarítás a telepítést követő második évben lesz, ez után kétévente lehet levágni a növekményt. A tervek szerint mindez 10-12 ember számára biztosít folyamatos munkát.

A termesztésére országszerte elsősorban a települések körzetében található kedvezőtlen adottságú, élelmiszer- és takarmánynövények nevelésére alkalmatlan területeket jelölték ki. Az energianövények előállítása növeli a vidéki foglalkoztatottságot, csökkenti az energia-kiszolgáltatottságot, egyúttal hozzájárul Magyarország 2020-ig vállalt megújulóenergia-felhasználási arányának teljesítéséhez.