close
Drámai alkalmazkodás az olajiparban
Egyéb - Olaj

Drámai alkalmazkodás az olajiparban

Már jövőre 4 százalékkal csökkenhet a gloáblis kőolaj és földgáztermelés, miután a 2015-2020 közötti időszakban az olajtársaságok ezer milliárd dollárral kevesebbet költenek kutatásra a korábban vártnál, a nyomott olajárak és a túlkínálat miatti félelmek okán.

A Wood Mackenzie elemzése azt mutatja, hogy a 2014 nyarán elindult, és 2015-ben felerősödött alkalmazkodás, már 2017-ben a termelés szűküléséhez fog vezetni, ami azonban nem feltétlenmül jelent majd automatikus áremelkedést. A két évvel ez előtt készült előrejelzésekhez, vállalati tervekhez képest 22 százalékkal lesz kisebb az olaj és gázipar kutatás termelési ráfordítása. Az USA palagáz és palaolja termelőinél különösen markáns az alkalmazkodás, és az oroszországi olajcégek is fdrasztikus takarékossági lépéseket tettek, tesznek – az amerikai elemzők szerint, eközben az arab országok, így például Szaúd-Arábia egyelőre nem változtatott az upstrem menetrendjén.

A Wood Mackenzie elemzése rámutat, hogy az ötven dollár körüli gloáblis piaci ár mellett sok tervezett projekt gazdaságtalan, a Goldman Sachs száímtásai szerint legalább 550 milliárd dollárnyi fejlesztés csak 55 dolláros olajár mellett tűnik versenyképesnek.

A leggyorsabban az észak-amerikai programokat állították le, ahol a kis és közepes méretű társaságok urallják leginkább a palaolja ternmelést. Ezek a perojektek rugalmasabbak, így az USA szárazföldi olajipara gyorsabban képes reagálni a paici kilengésekre, az árak mozgására. A USA Today a napokban például arról tudósított, hjogy az átmenetileg 50 dollár fölé emelkedő árak már néhány kisebb társaságot a korábban felfüggesztett kutatási termelési programok folytatására ösztönöztek, ahogyan az a fúrási aktivitást jelző számok alakulásából látható.