close
Brüsszel tehetetlen a Déli Áramlat ügyében?
Egyéb - Gáz

Brüsszel tehetetlen a Déli Áramlat ügyében?

Moszkva szerint nem lehet érvényteleníteni a Déli Áramlatról kötött kormányközi megállapodásokat, de orosz szakértők szerint nem is ez Brüsszel valódi szándéka.

Nem lehet visszamenőlegesen érvényesíteni az európai uniós jogszabályokat – közölte keddi éves nemzetközi sajtóértekezletén az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov bírálta az EU-t a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről kötött kormányközi megállapodásokkal kapcsolatos aggályai és az orosz vízumkönnyítési megállapodás elodázása miatt. Az orosz diplomácia vezetője azt mondta: Moszkvában azt szeretnék, ha Brüsszel nem érvényesítené visszamenőleges hatállyal az úgynevezett harmadik energiacsomagot. Elismerte ugyanakkor, hogy az Európai Unió szuverén joga, milyen normákat alkalmaz területén.

Az Európai Bizottság tavaly év végén emelt kifogást a Moszkva és az uniós tagállamok között a Déli Áramlat földgázvezeték megvalósításáról szóló kormányközi megállapodások ellen, arra hivatkozva, hogy az ellentétes az uniós normákkal.

Az orosz energetikai miniszter-helyettes szerint nincs szó a Déli Áramlat gázvezeték megvalósításáról a Moszkva és a projektben részt vevő uniós országok között létrejött kormányközi megállapodások felülvizsgálatáról. Anatolij Janovszkij a Vedomosztyi című orosz napilapnak nyilatkozott.
Európa beleegyezett a Déli Áramlatba címmel írt hétfőn a befolyásos üzleti-politikai napilap Günther Öttingernek, az Európai Bizottság energiaügyi biztosának múlt pénteki moszkvai tárgyalásairól. A megbeszéléseken elhatározták: Brüsszel és Moszkva munkacsoportot hoznak létre a Déli Áramlat európai földgázgázvezetékkel kapcsolatos jogi és műszaki kérdések rendezésére.

A Vedomosztyinak Valerij Nyesztyerov, a Sberbank-CIB elemzője úgy vélekedett: az Európai Bizottság azt akarja elérni, hogy harmadik fél is részt kapjon Déli Áramlat gázvezeték használatából. Az orosz szakértő elsősorban az azerbajdzsáni földgáz eljuttatására gondol, és szerinte az sem fontos, hogy egyelőre évi 10 milliárd köbméterről van szó. Ez a mennyiség ugyanis nem tudja kiváltani az orosz gáz európai vásárlóinak a Gazpromtól való függőségét, de mint mondta, elvi kérdésről van szó. Ha ezt Brüsszel elérné, akkor török és közel-keleti gázt is továbbíthatnának Európába a Déli Áramlaton.

Nyesztyerov szerint az EU másik célja a gázár csökkentése és az sem kevésbé fontos, hogy Brüsszel meg akarja őrizni tekintélyét és formálisan nem áll el az úgynevezett harmadik energiacsomag betartatásától. A Déli Áramlat földgázvezetéken a tervek szerint 2016 elejétől továbbítanák az orosz gázt Ukrajna elkerülésével Európa több országába, így Magyarországra is. A Fekete-tenger alatt, majd Bulgárián, Szerbián, Magyarországon és Szlovénián át Olaszországig érő, Horvátországba és Bosznia-Hercegovinába is elágazó vezeték összteljesítménye 2018-re elérné az évi 63 milliárd köbmétert.