close
Az EdF megveheti a Budapesti Erőmű Rt.-t
Egyéb - Olaj

Az EdF megveheti a Budapesti Erőmű Rt.-t

A francia Electricité de France magyarországi képviselete a napokban megkapta az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. jóváhagyását a Budapesti Erőmű (BE) Rt. megvásárlásához – jelentette az MTI.
Az EdF külföldi érdekeltségeinek holdingvállalata, az EdF International S.A. tavaly év végén kötött szerződést a BE 89 százalékos részesedésének megvásárlására a finn-japán Fortum-Tomen konzorciummal. A tranzakcióhoz szükség volt a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Energia Hivatal és az ÁPV. engedélyére. Az erőmű megvásárlásával az EdF az energiaipari tevékenység teljes láncolatát kialakította Magyarországon: a termeléstől kezdve az áramszolgáltatáson át az energetikai szolgáltatásokig van érdekeltsége. Az EdF a BE mellett két magyarországi áramszolgáltatóban, a Démász-ban és az Édász-ban tulajdonos, amelyhez még az 1995. évi privatizáció során jutott.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.