close
Árbomba ketyeg az olajpiacon?
Blog - Egyéb - Interjúk - Olaj

Árbomba ketyeg az olajpiacon?

Az iráni atomprogram okán kialakult nemzetközi feszültségek, és a perzsa olaj elleni EU-s embargó akár drámai mértékű áremelkedést is eredményezhet az energiainfo.hu vezető elemzője szerint. Drucker György elemzésében emlékeztet, hogy a hazai és külföldi szakértői vélemények megoszlanak az Irán elleni intézkedések, illetve az olajembargó értelméről és várható hatásairól. Egyes megközelítések szerint az embargó hatásos eszköz, és az olajimportőrök, illetve az EU gazdasága alapvetően nem fogja megsínyleni a gazdasági háborút. A kevésbé optimisták, köztük a Goldman Sachs, a Barclays, a Deutsche Bank akár drámai áremelkedést sem zárnak ki – jegyzi meg a portál vezető elemzője, hozzátéve, hogy nem az iráni konfliktus az egyetlen kockázati tényező a globális energiaellátásban, Nigériától Venezueláig számos gazdasági és gazdaságon kívüli tényező vetít előre gondokat és árnyékokat.

Az irán elleni olajembargó hatásaival kapcsolatos optimistűább megközelítést támasztják alá a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) elemzései. Irán olajtermelése napi 3,9 millió hordó. Ennek kevesebb, mint ötöde megy az EU-ba, vagyis nagyjából 0,7-0,8 millió hordó naponta. Az IEA elemzései szerint most és a következő fél évtizedben az olajpiac szoros lesz, de a jelenlegi 4 mb olajtermelési tartalék kapacitás megmarad.
A globális olajtermelési kapacitások a 2011-es napi 93,8 millió hordóról 2016-ra 100,6 millió hordóra nőnek. Líbia visszanyeri korábbi termelését (napi 1,6 millió hordó), Irak, Angola, UEA jelentősebben, Nigéria, Venezuela kevésbé növeli kapacitásait.

Azaz az Európába irányuló, napi 0,7-0,8 mb-es iráni exportot rövidtávon, és a következő fél évtizedben is – elméletileg – ki tudja váltani Irak, Angola, UEA, továbbá Nigéria és Venezuela. Ha szükséges, Szaudi Arábia bármikor képes kapacitásait növelni, úgyhogy úgy tűnik, ha nehezen is, többé-kevésbé kiváltható az EU-ba irányuló iráni export.
A “hatásos embargó” doktrínája azon az összefüggésen alapul, hogy az EU jóval nagyobb szerepet játszik Irán exportpiacaként, mint amekkora Európa kitettsége az iráni olajimportnak.

Irán, amely a Center for Global Energy Studies adatai szerint tavalyi 3,63 millió hordós napi átlagos termelésének nagyjából felét, 1,83 millió hordót exportált, az OPEC, illetve az Öböl-országok második legnagyobb termelője, világviszonylatban az ötödik helyen áll. A jelentős hazai fogyasztás miatt azonban exportját tekintve jóval hátrébb helyezkedik el a ranglistán. Ennek az exportnak mintegy 18%-a irányul az EU országokba, amelyek ilyen módon Irán második legnagyobb olajkereskedelmi partnerének számítanak együttvéve, Kína (20%) után, megelőzve Japánt (17%), Indiát (10%) és Dél-Koreát (9%).

Az EU oldaláról nézve viszont – jóllehet az olajimport-függés nagyon magas, 80% körüli, és energiahordozó szerkezetében az olaj majdnem 40%-ot képvisel – az Iránból származó import a teljes, napi 12,1 millió hordó körüli behozatalnak mindössze 4,7%-át képviseli. Az EU fő olajszállítóinak sorában nemcsak Oroszország (33%) és Norvégia 15%), de Líbia, Szaúd-Arábia és Kazahsztán is megelőzi Iránt.

Tehát a kieső uniós import korlátozott, a rendelkezésre álló termelői tartalék kapacitások mobilizálásával megrázkódtatások nélkül pótolható. Ehhez az optimista szcenárióhoz kapcsolódik, hogy a nemzetközi nyersolaj forgalom 20%-át lebonyolító Hormuzi szorost Irán nem képes lezárni, illetve a forgalmat tartósan és jelentősen akadályozni, nem utolsósorban a térségbe küldött Abraham Lincoln anyahajónak köszönhetően.
Nyilván az IEA és mások is számolnak viszonylag korlátozott olajár emelkedéssel az embargó következtében. Az IEA új prognózisai szerint a következő években az olajár 103 USD/hordó körül alakulna, embargó nélkül. Az ennél 5-10-20 dollárral magasabb árak lefékezik a világgazdaság növekedését, és tovább súlyosbítják a már most is súlyos helyzetben lévő dél-európai EU tagállamok helyzetét, és megnehezítik a válságból a kilábolást.

Irán helyzete is súlyosbodik, a dollárhoz képest az iráni riál máris 10%-ot gyengült, rontva a belföldi gazdasági helyzetet és a lakosság életszínvonalát. Valószínű, hogy az embargó miatt Irán nem lesz képes kellő intenzitással folytatni az új olaj- és gáz-lelőhelyek felkutatását, termőre fordítását. Ezzel az IEA már tavaly ősszel számolt, amikor azt prognosztizálta, hogy az iráni olajtermelés 2016-ig a napi 3,9 millió hordóról 3,1 millió hordóra csökken. Ez Irán gazdasági helyzetét súlyosbítja, ami destabilizálhatja a belpolitikai helyzetet.

A kevésbé optimista változat jóval nagyobb kockázatokat lát a helyzetben. Vegyük sorra a lényeges pontokat. Igaz, hogy az EU átlagos kitettsége viszonylag alacsony, de egyes országok – és éppen a pénzügyi válság peremén egyensúlyozó régióban – függése nem csekély. Görögország olajbehozatalában ötven százalék feletti részesedést képvisel Irán, és nem jelentéktelen Olaszország (13,2%), Spanyolország (16,2%), Belgium (11,6%) kitettsége sem. Tegyük hozzá, hogy a mostani export embargóval érintett Franciaország 6%-os iráni import részesedése sem lebecsülhető, igaz, az Egyesült Királyság 1%-a – Hollandia, Csehország és Németország hasonló számai mellett – tényleg jelentéktelen.

A fő kérdés viszont az, hogy valóban rendelkezésre állnak-e azok az olajcsapok, amelyeket gyorsan el lehet forgatni a kieső mennyiségek pótlására. Ezzel kapcsolatban felélednek a régebbi keletű aggályok, amelyek Szaúd-Arábia pótlólagos kapacitásait illetik, minden hivatalos ígéretük ellenére. Hosszabb távon az iraki kapacitások növelésével lehetne elvileg számolni, de jelzésértékű lehet a nemrég átadott off-shore olajterminál ügye, amelynek elkészülte hónapokat csúszott, így sokan kételkednek az iraki exportképesség növelésének ambiciózus terveiben. Ráadásul az iraki szállításoknak csak húsz százaléka zajlik csővezetéken, Törökországon keresztül, az sem zavartalanul, a fennmaradó rész a Hormuzi szoroson történik. Ami még lényegesebb kérdés, hogy az iráni nyersolaj döntő része sajátos minőségű nehézolaj, így pótlása nem egyszerű “olajpiaci matematika” kérdése, hasonló minőségű finomítói nyersanyagot főleg Mexikó és Venezuela termel, akik kapacitásaik határán dolgoznak.
Itt jegyezzük meg, hogy számos elemző, aki kételkedik az embargó hatásosságában, arra utal, hogy Oroszország lehet a nevető harmadik az iráni konfliktus során. Ezzel kapcsolatban viszont jeleznünk kell, hogy a világ legnagyobb olajtermelője, amely tavaly is megdöntötte saját rekordját, további jelentős infrastruktúra beruházások nélkül aligha tudja úgy fokozni kitermelését, hogy a zavaroktól sem mentes hazai piacát is ellássa, amint a tavaly őszi üzemanyaghiány is jelezte. Amúgy a Total és az ENI már jelezte, hogy értelmetlennek látja, noha betartja az import tilalmat.

Az érem másik oldalán pedig az van, hogy Kína és India a jelek szerint nem szándékozik csatlakozni az embargóhoz, és Japán is vonakodik. Így nem alaptalan a feltevés, hogy a 8-10%-os mértékben bővülő ázsiai olajimport nagyon gyorsan felszívja a relatív iráni többletet, hatástalanítva az embargós törekvéseket.

A helyzetet jól jellemzi, hogy – bár a piac folyamatosan beárazta a feszültség kockázatait – az elmúlt héten történt, fent jelzett iráni bejelentés újra több mint egy dollárral emelt a WTI és Brent jegyzésén. Amennyiben a konfliktus tovább eszkalálódik, és tényleges veszélybe kerül a Hormuzi szoros forgalma, akkor egyálta
lán nem biztos, hogy viszonylag csekély árfelhajtó hatás jelentkezik az olajárakban.

Erről szólnak a Goldman Sachs, Barclays, a Deutsche Bank és más befektetési banki elemzések is, amikor előrevetítik, hogy a várható szűkösségre tekintettel akár drámai áremeléssel is szembesülhetünk. Ne feledjük, hogy nem az iráni konfliktus az egyetlen kockázati tényező a globális energiaellátásban, Nigériától Venezueláig számos gazdasági és gazdaságon kívüli tényező vetít előre gondokat és árnyékokat.

Az összes körülmény mérlegelésével kénytelenek vagyunk egyre erősebben bízni az iráni helyzet viszonylag gyors, békés rendezésében, ahhoz hogy elkerülhető legyen az újabb olajárrobbanás.