close
A Nabucco mellett döntött Azerbajdzsán
Blog - Egyéb - Gáz

A Nabucco mellett döntött Azerbajdzsán

Hosszas huzavona után döntött Azerbajdzsán: a Nabucco West lesz az azerbajdzsáni Shah Deniz II gázmezőről Közép-Európába szállított földgáz szállítási útvonala. A tervezett vezeték 1300 km hosszúságú, 48” átmérőjű, 23 milliárd köbméter maximális kapacitású gázvezeték, mely Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián halad majd keresztül.

A Shah Deniz II Konzorcium csütörtökön bejelentette, hogy a Nabucco West gázvezetéket választotta a közép-európai országokon áthaladó földgázszállítmányok szállítási útvonalául. A Nabucco West gázvezeték megépítésére vonatkozó, a hat részvényes mindegyike által támogatott ajánlatot 2012. május 16-án nyújtotta be a Nabucco Gas Pipeline International GmbH.
Reinhard Mitschek, a Nabucco Gas Pipeline International GmbH ügyvezető igazgatója elmondta: „A döntés fontos mérföldkövet jelent a Nabucco projekt életében, egyben jelentős előrelépés a végső beruházási döntés meghozatala irányába is. A Nabucco a szabad választás lehetőségét kínálja a gázfogyasztók számára, emellett Európa gázellátásának biztonságához is jelentős mértékben hozzájárul. Örömmel tekintünk a gáztermelőkkel való sikeres együttműködés elé.”

Az 1300 km hosszúságú, 48” átmérőjű gázvezeték a török-bolgár határtól Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül szállít gázt Ausztriába, minden tranzitországban gázátadó állomással. A Nabucco West projekt az eredeti Nabucco-terv elveit követi, vagyis a cél egy igény szerint méretezhető kapacitású, többforrásos földgázellátási infrastruktúra kiépítése. A csővezeték kapacitása a kereslet függvényében 10 milliárd köbméterről akár 23 milliárd köbméterre növelhető. A projekt megvalósítását támogatja a 2009 júliusában aláírt Kormányközi Megállapodás, valamint a csővezeték megépítését segítő, jogi és szabályozási keretet garantáló projekttámogatási megállapodások.

Az azeri földgáz Európába szállításáért három konszern, a Nabucco, az ITGI projekt (Italy-Turkey-Greece-Interconnector) és a Trans Adriatic Pipeline (TAP) állt versenyben a tavaly decemberben életre hívott Trans-Anatolian (TANAP) gázvezeték projekttel együtt. Az azerbajdzsáni Sah-Deníz II földgázkitermelési projekt keretében legkorábban 2017-ben indulhat meg az energiahordozó szállítása Európába, de a tervezett évi 16 milliárd köbméteres kapacitásból csak 10 milliárd jut Európának, 6 milliárdot ugyanis már lekötött Törökország.

Az eredetileg 3.900 kilométeresre tervezett Nabucco gázvezeték kivitelezésére létrehozott konzorciumból a költségek emelkedése miatt korábban több részvényes is jelezte kiszállási szándékát. A bécsi székhelyű Nabucco Gas Pipeline International GmbH (NIC) 2004 júniusában alakult meg, tagjai az osztrák OMV, a magyar Mol, a román Transgaz, a bolgár Bulgargaz Holding, a török Botas és a német RWE. Az eddigi legnagyobb figyelem a Mol kiszállási szándékát jelezte, a magyar olajtársaság kiválását a Nabucco-konzorciumból Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be április végén.

A Nabucco Gas Pipeline International GmbH

A Nabucco Gas Pipeline International GmbH (NIC) 2004. június 24-én jött létre a Nabucco-gázvezeték fejlesztése, megépítése és működtetése céljából. A NIC, melynek központja Bécsben található, az EU-jogszabályok értelmében a gázipar más üzletágaitól elválasztott midstream vállalat. A NIC tulajdonosai a Nabucco részvényesei. A vállalat felelős a Nabucco-gázvezeték fejlesztéséért, megépítéséért, működtetéséért, valamint a kapacitás-kereskedelemért és kapacitás-kiosztásért. A NIC lesz egyedül közvetlen kapcsolatban a szállítókkal, a “mindent egy helyen” elvén működik majd, független gazdasági egységként lesz jelen a piacon, és anyacégeitől függetlenül fog működni. A gázvezeték-rendszert a tranzit-országokban működő nemzeti Nabucco-vállalatok (NNC-k), a NIC leányvállalatai fogják megépíteni.

A Nabucco részvényesei

A Nabucco részvényesei az osztrák OMV, a magyar MOL, a román Transgaz, a bolgár Bulgargaz Holding, a török Botas és a német RWE. Minden egyes részvényes egyenlő, 16,67%-os részesedéssel rendelkezik a Nabucco Gas Pipeline International GmbH-ban. A gázszállítási szerződések tárgyalásának lebonyolítása a részvényesek felelőssége.