close
A CEZ már megvette saját részvényei több mint hét százalékát
Áram - Egyéb

A CEZ már megvette saját részvényei több mint hét százalékát

A Cseh Energetikai Művek (CEZ) már megvette saját részvényei több mint hét százalékát. A részvényekért összesen 46,3 milliárd koronát fizetett ki – közölte szerdán Prágában Eva Nováková, a cseh energetikai csoport szóvivője.A Hospodárské noviny című gazdasági és politikai napilap honlapja felhívta a figyelmet arra, hogy ez gyakorlatilag olyan csomag, mint amilyet az állam akar eladni. A CEZ részvényeinek a 67,6 százaléka van az állam kezében. Az állami részvénycsomag eladása azonban nagyon lassan halad, s a tőzsdei bejegyzések szerint eddig csupán egy százalékot adott el. Miroslav Kalousek pénzügyminiszter korábban bejelentette, hogy az állami CEZ-részvények hét százalékának eladásáról csak a tranzakció befejezése után adnak tájékoztatást.

Tőzsdei szakértők szerint várható, hogy a CEZ korábban vásárolja fel a célként kitűzött tíz százalékos csomagot, mint ahogy az állam eladja a maga hét százalékát. A CEZ áprilisi közgyűlésének döntése értelmében az energetikai csoport saját részvényeinek maximum tíz százalékát veheti meg.

Ha a CEZ korábban veszi meg a tíz százalékot, mint az állam eladja a maga hét százalékát, az a tőzsdei szakértők szerint kedvezőtlen lesz az állam számára, mert negatívan befolyásolhatja a CEZ részvényeinek az árát. Jelenleg egy darab részvény árfolyama a prágai tőzsdén 1350 korona körül mozog.

Ivan Fuksa, a pénzügyminiszter helyettese szerint az sem kizárt, hogy az állam végül is nem ad el hét százalékot, hanem kevesebbet. A kormány az állami részvénycsomag hét százalékának az eladásából várhatóan befolyó mintegy 32-35 milliárd koronával a költségvetést szerette volna feljavítani.


Többnyire kérdőmondatokat használok, csillagásznak, atomfizikusnak készültem, de végül újságíró lettem. Húsz éve foglalkozom energiaügyekkel. Tizenhét éve, egy programozó barátommal alapítottuk az energiainfo-t, mindazoknak, akiket nemcsak a "mi" érdekel, hanem a "hogyan" is. Hiszek benne, hogy a kételkedés, és a nyitottság visz előbbre.