close
600 tonnányi lámpát gyűjtenek be az idén
Friss

600 tonnányi lámpát gyűjtenek be az idén

A tavalyihoz hasonlóan, több mint 600 tonna fényforrás begyűjtését tervezi idén a Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft., a számítások szerint már elérték a kétmilliomodik darabot – mondta Kovács Béla, a kft. ügyvezető igazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. A begyűjtendő mennyiség az értékesített fényforrások 60 százalékát teszi ki.

Kovács Béla a Közös érdek a lámpahulladék szelektív gyűjtése országos kampány megnyitóján Nagy Jánossal, az Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) Világítástechnikai Társaságának elnökével jelképesen elhelyezte az idei kétmilliomodik fényforrást a gyűjtőkonténerben.

Kovács Béla ismertette: a fényforrás 99 százaléka higanytartalmú veszélyes hulladék, szelektív gyűjtése 2006-tól 2011-ig folyamatosan nőtt, 2011-re elérte a 600 tonnát. A 2008-as világválság Magyarországon a világítástechnika ágazatot 2012-ben érte el, akkor a gyűjtött mennyiség az értékesítés visszaesése miatt 500 tonnára csökkent – tette hozzá.

Kifejtette: az energiatakarékos fényforrások értékesítése a válságot követően visszaesett évi ezer tonnára, míg a válság előtt több mint 1400 tonna – közel 10 millió darab – volt. Az értékesített mennyiség 2012 óta ezer tonna körül stagnál, mivel csökken a fényforrások súlya és nő az élettartalma. A társaság azt tervezi, hogy az értékesített fényforrások visszagyűjtésének aránya 2019-re eléri a 70-80 százalékot – hangsúlyozta.

Arról is beszélt, hogy a fényforrások 85 százalékban újrahasznosíthatók, szelektív gyűjtésükre 14 ezer gyűjtőpont, 20 ezer gyűjtőedény áll rendelkezésre, 23 begyűjtő társaság működik. A kft. a hosszú távú tervezés és a fenntarthatóság jegyében 193 gyártóval van kapcsolatban. A világítástechnikai hulladékok gyűjtését végző cég az országos kampányban a fényforrások szelektív gyűjtésére hívja fel a figyelmet, a programot a leglátogatottabb 700 gyűjtőponton népszerűsítik plakátkihelyezéssel és szórólapozással, illetve gyárlátogatást szerveznek középiskolásoknak a mezőkovácsházi feldolgozó üzembe.