close
Mesterségesen hízlalnák a sarki jeget
Megújuló

Mesterségesen hízlalnák a sarki jeget

Különleges megoldást javasol egy amerikai fizikus az Északi-sark jégtakarójának megóvására. Szélenergiával hajtott szivattyúkkal tengervizet permetezne a meglévő jégre, így vastagítva meg azt, akár több méterrel is. A vastagabb jégpáncél pedig ellenállóbb lenne a globális felmelegedésnek Steven Desch szerint.

Az Arizonai egyetem kutatója csapatával arra a következtetésre jutott, hogy a jégpáncél megerősítése legalábbis lassíthatja a sarki nyáron a jég olvadását. A fizikus csapata számításokat is végzett, hozzávetőlegesen 500 milliárd dollárba kerülne ez a beavatkozás. Ez egy riasztóan nagy összeg, viszont nem összemérhető a sarkört fenyegető felmelgedés hatásaival. Desch sok más tudóssal egyetemben úgy véli, kétszer gyorsab a felmelgedés, mint azt korábban várták, előrejelzték, és vitatják, hogy a 2015-ös Párizsi Klímamegállaodás megfelelően hatásos lesz. Mindössze az a terv, hogy az embereket lebeszéljük a fosszilis energiahordozók elégetéséről – jelzi Desch, hozzátéve, hogy sokkal többre van szükség ennél, hogy megállítsuk a sarki jégtakaró zsugorodását.

Nem Deich az egyetlen, akinek különös ötlete van a sarki jég védelmére. Felmerült, hogy valamilyen különleges, a nap sugarait visszaverő permettel kellene védeni a ségsapkát, vagy tengervizet kellene az atmoszférába juttatni, az így keletkező felhők ugyancsak visszavernék a napsugarakat, hűtve ezzel a sarki nyár idején a térséget.